"A BuszRent megbízható, stabil vállalat. Tudom, hogy bármi történik, van munkahelyem!"
Interjú autóbuszvezető munkatársunkkal, Bordás Péterrel!
Munkatársainkat bemutató sorozatunk következő részében Bordás Pétert ismerhetitek meg, aki Dunaújváros környékén menetrend szerinti járatok személyszállítási feladatainak ellátásával erősíti csapatunkat.
Mióta vagy autóbuszvezető?
6 éve vagyok autóbuszvezető. Előtte teljesen más szakmában dolgoztam, majd váratlanul úgy alakult, hogy az autóbuszvezetés felé sodort az élet. Hány éve dolgozol a BuszRentnél? Szinte az egész buszos karrieremet a kezdetektől a BuszRentnél töltöttem.
Hogyan kerültél ide?
Személyes ismeretség útján kezdtem el itt dolgozni. Szimpatikus volt, amit elmondtak a kollégák elmondtak a cégről. Kezdő sofőr voltam, és úgy gondoltam, teszek egy próbát.
Miért szeretsz a BuszRentnél dolgozni? Melyek a legfontosabb értékek, amelyeket a cég ad neked?
Nagyon meg vagyok elégedve a munkarenddel, a járművel állapotával és a cégvezetéssel is. Amit a feletteseim ígérnek, az mindig úgy van. Az adott szó számít. Azt érzem, hogy bíznak bennem, bennünk - munkatársakban - és ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megbecsülnek minket.
A másik fontos szempont a stabilitás. A BuszRent megbízható, stabil vállalat. Tudom, hogy bármi történik, van egy munkahelyem. Még a pandémiás időszakban sem volt bennem kétség, hogy lesz munkám.
Helyileg hol erősíted a csapatunkat? Milyen feladatkörben dolgozol?
Dunaújváros és Besnyő között közlekedem, és menetrend szerinti buszsofőr vagyok. Ez a munkarend megfelel számomra, mert nagyon tervezhető életvitelt tesz lehetővé.
Mit szeretsz a munkádban?
Szeretem azt, hogy a magam ura vagyok.A családunkban nagyon sok sofőr van, és én is azt érzem, hogy jó vagyok abban, amit csinálok. Mivel menetrend szerinti járatok személyszállítási feladatait végzem, vannak olyan utasok, akikkel az évek során nagyon jó viszonyt alakítottam ki, hiszen ezeken a járatokon többnyire ugyanazokkal az arcokkal találkozom.
Van-e kedvenc autóbusz márkád vagy típusod?
Azok közül, amiket eddig vezettem, talán a Mercedes nagybuszok voltak a kedvenceim, de az MAN és a Neoplan járműveket is élvezet vezetni. Melyik a legkedvesebb élményed az elmúlt évekből? Talán az a legjobb a munkámban, hogy három-négy igazán jó baráti, szinte apai kapcsolatot alakítottam ki az elmúlt években, amelyek maradandók. Ezek között van utas is, munkatárs is. Valamint azokra az élményekre is szívesen emlékszem vissza, amikor valami jót teszek valakivel, és az emberek meghálálják… ahogy például egy idős néni el tud érzékenyülni, ha segítek neki, és utána hálából a nyugdíjából vásárol nekem egy kis csokoládét.
Mit csinálsz akkor, amikor nem dolgozol? Szabadidő?
Nagyon szeretek kirándulni, a családommal lenni, sportolni, kerékpározni… Szívesen járok konditerembe, fallabdázni stb.
Mit üzennél azoknak, akik most lesznek autóbuszvezetők?
Ne adják fel az első pofon után! Nem tudunk mindenkinek megfelelni, úgy kell végezni a munkát ahogy le van írva a legjobb tudásunkkal, és a kritikát elfogadni.